Laposabban!

(Vigyázat, az alábbi szöveg helyenként túlzó, olykor humoros, bizonyos vonatkozásokban szarkasztikus betéteket tartalmaz, nem vállaljuk a felelősséget azért, ha valaki nem érti vagy magára érti, és utána hisztérikus reagálásokban tör ki. Mindenki őrizze meg a nyugalmát!)

Azt, hogy ránk köszönt mínuszaival, havával és jeges szelével a tél, nincs semmi rendkívüli, így szokott ez lenni. A kerület lakói a kertvárosi és a lakótelepi részeken eltakarították reggel hatra a havat, elvégezték a csúszásmentesítést is (erre szokták mondani, hogy síkosságmentesítés, melyről egészen más szokott az eszükbe jutni, ez azonban 18 év feletti betét lenne, inkább mellőzzük).

Rend van tehát akkor is, amikor a megszokottnál kicsit hidegebbre fordult a tél. Nincs az, hogy azonnal elkezdődik a Jöjjön ide a polgármester, hozzon sót is!-kezdetű mondandó mantrázása, és olyan sincs, aki az FKF Zrt. vagy a Répszolg azonnali színre lépését követelné. Mindenki időben előkészítette ugyanis a hólapátokat, és annyi sót halmozott fel a garázsában, kamrájában, hogy pár hideg nap után nem azt kellene kiírni a helységnévtáblákra, hogy Budapest, hanem inkább azt, hogy Karthágó. (Itt helyhiány miatt nem részleteznénk, milyen régi római példára gondolunk.)

Hol kezdi az ember a hó eltakarítását? Nem feltétlenül a fürdőmedence környékén, nem is a kerti sütögetőhöz vezető utat teszi rögtön rendbe. Ellenben kimegy az utcára, és a ház előtt kezdi a takarítást. Azért a ház előtt, mert attól fél, megszólják, ha pont ő nem végzi el a munkát. Amikor a ház előtt (a saját ingatlan és a közterület közötti részt nevezzük így) rend van, jöhet az édes kis magántulajdon letakarítása. Ház előtti része természetesen a lakótelepi panelnek is van, ott ugyanez a szabály érvényes, mint a kertes házak esetében.

A Jöjjön ide ez meg az-kezdetű szokásos téli kívánságműsorról azt tudjuk elmondani, hogy lehet ugyan hangoztatni, akár még szavazást is kezdeményezhetünk („Ön szerint miért van az, hogy a kutya se akarja helyettünk elvégezni a téli teendőinket, miközben annyi hólapátja van, mint égen a csillag?”), máskor csinos kérdést intézhetünk a gőzölgő reggeli tea mellett kényelmesen posztolgató barátainknak: Hooogy lehet az, hogy fölkészültek a télre, mégse takarítják el rögtön a havat? (Itt három felkiáltójelet érdemes elhelyezni, mellyel jelezzük mondandónk irgalmatlan súlyát.)

Van aztán az az olvasat is, amely a nem különösebben sok hó februári tényéből nehány bakugrással el tud jutni addig, hogy a kerület kifizetőhely: EZÉRT nem tűnik el varázsütésre a hó. Ebből lesznek aztán az olyan közgyűlési hozzászólások, amelyek így kezdődnek: Mi, kérem, megmondtuk előre, hogy esni fog a hó. Kerületünk lakossága több hólapátot érdemel!

Az extrém hideg és ennek megfelelően a nem rögtön elolvadó csapadék felveti annak a lehetőségét is, hogy mindezt össze lehessen kötni a járvány elleni védekezéssel is. Ennek folyománya lehet(ne), hogy a kormány a sikeres védekezés érdekében (Minden élet számít!) hóeltakarítási járadék befizetésére kötelezi a kerületeket. Itt azonban megállunk, mert messzire szaladtunk attól, hogy mindenkinek kötelessége a saját háza előtt takarítani.

*

Bónusz téli autóvezetőknek. Közlekedni télen a jeges-havas úton is kell. Nem olyan időket élünk, hogy csúszik az út, és azt mondjuk, mindenki maradjon otthon, mert az a legbiztonságosabb. Menni kell dolgozni, vásárolni, másokon segíteni. Nos, 1988-ban az igen lapos fekvésű Ceglédről költöztem a dimbes-dombos Zalába, s az első telem azzal telt, hogy mindig becsúsztam az árokba. Nem voltam ugyanis hozzászokva, hogy az út egyik vége magasabban van, mint a másik. Súlyosbította a helyzetet húszéves Zsigulim hátsókerék-meghajtása, és az is, hogy akkor még nem voltak rendes téligumijaink. (Kombinált, téli-nyári guminak mondták, ami mai szemmel nézve méteres nagy kamu volt.) Hamar megtanultam, hogy a csúszós, jeges úttal szemben hogy lehet a leghatékonyabban védekezni. A gumiban lévő nyomást kellett legalább a felére csökkenteni. Ami növelte ugyan a fogyasztást, de kevesebb időt töltöttem az árokparton. A javaslat lényege tehát az, hogy ha 1. nagyon csúszik az út, de mindenképp mennünk kell, vagy ha 2. kevésbé jó állapotúak a gumijaink, akkor a 2,3-2,5 bar-t érdemes 1,5-1,6 bar-ra csökkenteni, miáltal jobban szétterül a gumi a jégen. Mindennek azzal is kell párosulnia (3.), hogy óvatosabban kell vezetni. Ötven helyett például harminccal kell menni. És akkor több lehetőségünk marad arra, hogy életben maradjunk. (PP, Periszkóp Palotán, Rab László 2021. február 11. – nyitókép: azutazo.hu)