Kebelcsodák Rákospalotán

Azért a klasszikusokról sem szabad elfelejtkeznünk, különösképp ha kerületünk őrződik meg ilyenformán az irodalom magasában. Amit most felidézünk, attól a pompás nyelven bűvölődő, karakteres írótól való, akiről nem tudjuk, előfordult-e egyáltalán valaha a 15kerben (képviselői felszólamlásokban következetesen „Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán”, merthogy a helyi szenátorok innen, ebből a földrajzi szegmensből szerzik maguknak a szavazatokat), csak azt tudjuk, hogy amit Kardos G. György elmondott, ahhoz az embernek túl sok hozzátenni valója nem maradt. 

Most lesz halálának évfordulója, ami mondjuk nem kerek, de Kardos G. életműve sem nevezhető teljesen annak. 

Faragó Vilmossal 1989-ben

1925 május 10-én született és 1997. november 22-én halt meg. A bori munkatáborból a partizánok szabadították ki, ’44-ben Palesztinába ment katonáskodni. Itteni élményeit írta meg az Avraham Bogatir hét napja című regénytrilógia nyitórészében, mely meghozta számára a sikert. Volt kőműves, dramaturg, tárcaíró is. Ő írta a Keménykalap és krumpliorr forgatókönyvét (Alfonzó helyett eredetileg Major Tamást kérték fel, de ő visszautasította azzal, hogy nem játszik gyerekfilmben), egy epizód az övé volt a Robog az úthenger-ben, pályája zenitjén a Koltai Róbert-féle Patika tévésorozat forgatókönyvét írta.  Tárcái az Élet és Irodalomban, a Kurírban és a Népszabadságban jelentek meg, varázslatos mesélő hírében állott. Szívta a hosszú Marlboróját, erről nem volt hajlandó lemondani. Amikor a tüdőkórházban a halála előtt Nádas Péter és Esterházy Péter meglátogatta, az orvosok a takarítószer-raktárba irányították őket, Kardos G. ott rendezte be alkalmi rezidenciáját; fogadta a látogatókat a söprűnyelek és a lapátok társaságában.

Szebeni András híres fotója Kardos G. Györgyről

Nyolc nyelven beszélt és imádott vicceket mesélni. Bächer Iván egy 2011-es jegyzetében számolt be róluk kimerítő részletességgel (Kardos G. György viccei, 2011. október 17. Népszabadság). „…megtalálták Lenin testőrsége, a lett gárda egyik tagjának naplóját, benne a következő passzussal: »Lenin elvtárs épp olyan, mint a többi szovjet elvtárs. Egyszerű, jóságos, szelíd. Például egyszer egy dácsában nyaraltak Krupszkaja asszonnyal. Az elvtársnő egyik nap éppen délutáni sziesztáját kezdte volna meg, amikor a dácsa ablaka alá gyerekek gyűltek, játszottak, labdáztak, zajongtak. Lenin elvtárs kihajolt az ablakon, és halkan, szelíden így szólt: –Kedves gyerekek, nem tennétek meg, hogy egy kicsit távolabb mentek, és ott labdáztok…« – Lenin elvtárs ilyen egyszerűen, kedvesen szólt a gyerekekhez. Pedig agyon is lövethette volna őket.”

Alig maradt utána a könyvei szép szövegein kívül egy-egy fotó, hangfelvétel vagy videó. A vele való találkozásokról magánarchívumok mélyén rejtőznek a képek, a rá való emlékezések is többnyire szóbeliek, nincsenek rögzítve. Olyan időkben élt, amikor még nem dokumentáltunk mindent nyakra-főre a mobiltelefonunkkal. Egy-két viccet azért megőrizhettek volna tőle a digitális archívumok. 

„Szemrehányásomra, hallom, azzal ér­vel, hogy a műveit megírta, azokat el le­het olvasni bármikor – mondta Kardos G.-t búcsúztatva 1997-ben Spiró György. – Én meg azt mondom neki: ez nem érv. Olvastatom az egyetemen a diákokkal a műveit, és egyetlen kukkot sem értenek belőle. Faragatlanok. Műveletlenek. Semmit sem tudnak a történelemből. Semmit sem tudnak az országból, amely­ben élnek. Semmit sem tudnak a máso­dik világháborúról, Palesztináról, a len­gyel Anders-hadseregről, az arabokról, a magyar színházról. Nem ők tehetnek ró­la: nem tanították meg nekik. Kardos fi­nom utalásait nem értik. Az összefüggé­seket, amelyeket ő páratlan művészi ér­zékkel a műveibe kódolt, nem érzik. Túl finom, túl emberi, túl bölcs, túl megengedően ironikus nekik Kardos, ehhez ne­kik már nincsen fülük, őket csak a durva dolgok tudják megragadni ideig-óráig. Egyetlen módon tudnék megértetni velük valamit: ha becipelném az egyete­mi órára, hogy meséljen. Elámulnának a fiúk, belezúgnának a lányok. De nem jön, és nem mesél. Világéle­tében lusta volt. Egy link, pesti slemil.”

* 

Kebelcsodák Rákospalotán (1997. január 17.) 

„Ezt az elbűvölő hirdetést az Expressz című lap Szexpartner rovatában olvastam, teljesen megigézett, valóságos irodalmi ihletettséggel hatott rám. Szindbád jutott az eszembe, akinek Majmunka oly ábrándos kacérsággal súgja a fülébe: „… és veszünk egy kis fészket Erzsébeten.” Bevallom, egész nap arról álmodoztam, hogy mi minden várna rám, ha jelentkeznék a hirdetésre. Repkénnyel befuttatott kertes ház merült fel a képzeletemben, ahol az udvaron, a hó alatt már sarjad a török szegfű, szarkaláb. A parányi szoba vaskályháján almahéj illatozik, s az almárium tetején dunsztosüvegek sorakoznak, barack és zölddió. Falvédők veszik körül a fakeretes ágyat, ahol majd a gömbölyded asszonyka két aranyplombája között aléltan sziszegi felém:

– Harapdálja a fülcimpámat, azt különösképpen kedvelem…

Mezítláb kelne ki az ágyból, formás lábfején enyhén ívelő bütyökkel.

Nincs boldogabb pásztoróra, mint amikor az érzékiség tökös-mákos rétessel keveredik, s házilag készített ribizlibor gerjeszti fel a vágyakat. És a csipkék közül kibuggyanó kebelcsodák fölött az elmázolt rúzs közepén egy kis, kerek száj csücsöríti az ember nyakába:

– Maga éppen olyan szenvedélyes, mint boldogult férjem, a főcsővezető…

Hát ezt sugallotta nekem ez a hirdetés, a legszebb szexhirdetés, amit valaha is olvastam.

Pedig akadtak még ebben a rovatban csábító ajánlatok, például az „Izgalmas párnacsaták két buja lepedőkirálynővel”, mely ifjúkorom intézeti éveit idézte…, csakhogy jól tudom, az én koromhoz inkább a „Szupernagyi, a szextanárnő” illene. Legkevésbé a „Csepelen dögös pipi” vonzott, valamint a „Nyugatinál tüzes vörös, fehérneműben.” A „Jó testű csajok extrákkal” sem izgattak valami nagyon, a „Borotvált harmincasok” pedig kifejezetten taszítottak. Egy másik kínálat: „Jóból kicsi is elég” nem tette elég világossá, hogy nő vagy férfi adta fel a hirdetést.

Persze manapság, amikor a kisember pénztárcája meglehetősen lapos, s mivel a lisztet, étolajat, tarhonyát a kilométerekkel távolabb eső discontáruházakban vásárolja, érzelmi téren is igyekszik a leggazdaságosabb megoldást választani. Ezért azután biztos sikerre tarthatnak számot azok a – feltehetően – nem fiatal vállalkozók, akik így hirdetik magukat: „Profi szinten nálunk minden, érett hölgyek szinte ingyen.” Ha pedig egy nagymarosi özvegy bádogos keres magának vigasztaló időtöltést, kétségtelenül ezek a sorok keltik fel leginkább az érdeklődését: „Ingyenes házhoz szállítás! Színvonalas hölgyek. Vidékieknek kedvezmény.” Ám a méregdrága üzleti negyedekben is alkalmazkodnak a kor szelleméhez, amint ezt az alábbiakban tapasztalhatjuk: „Uraim! Csak nálunk! 33 százalékos árengedmény. Reprezentatív hölgyek várják a belvárosban.” Továbbá: „Új év, új lányok, új stílus.” „Januári akció az Örs vezér terén.” Bármennyire kedvezőnek látszik, én nem ajánlanám azt a delnőt, aki így teszi kívánatossá magát: „Hosszú combom szorít. Áram szolid.” Nem lehet tudni ugyanis, hogy nem azért szolid-e az ára, mert a combja szorít. Cipőboltban már pórul jártam ezzel, nem is egyszer.

Valójában topográfiailag sem érdektelenek ezek a hirdetések, a szex behálózza egész Budapestet, mint a Meinl áruházak láncolata. „Lehel téren szexunikum”… „Jó és olcsó az Árpád hídnál”… „Csepelen vár Viki”… „Erotikus szőke hölgy Óbudán”…

Amikor letettem a lapot, szomorúan kellett megállapítani magamban, hogy még ez a széles körű választék sem bírta eloszlatni érett korom lankatag közönyét, s kizárólag a rákospalotai dudák szították fel már-már elhamvadt érzékeimet.

Ismeretes az anekdota a dekadens vendégről, aki egy perverzióiról híres előkelő szalonban fásult képpel legyint a változatos szerelmi ajánlatok egész sorára, majd unottan azt kérdezi:

– És mondja… halban mit tud mutatni?

A különbség mindössze annyi közöttünk, hogy az én kérdésem valószínűleg így hangzott volna:

– És mondja… rákospalotaiban mit tud mutatni?” 

(Az írást a Digitális Irodalmi Akadémia közli, szerepel a 2000-ben kiadott Csak úgy mesélek című kötetben, de az, hogy eredetileg hol jelent meg, nem lelhető fel – PP, Rab László, 2018. november 20.)