Picasso és Petőfi a Dalnoki-hagyatékban

A pestújhelyi kisiskolában Antall József osztálytársa volt, rajongott Petőfi verseiért, de eddig nem feltétlenül művészetpártolói tevékenységéről ismertük. Dalnoki Jenő olimpiai bajnok futballistára, aki tizenötévesen lett a Fradi játékosa, pompás védőjátékosként emlékeznek a focirajongók, most azonban kiderült, Dalnoki – aki az egykori osztálytárshoz hasonlóan a 15. kerület díszpolgári címét is megkapta – szenvedélyes műgyűjtőnek bizonyult.

Képek a falon

A Dalnoki-hagyatékból nyílt kiállítás Budapesten a Falk Miksa utcai Bodó Galériában, a festményeket, szobrokat és fegyvereket Dalnoki Jenő leszármazottai elárverezik. Nem akármilyen amatőr kegytárgyakról van szó, a futballpályafutást trénerként befejező Dalnoki Jenő Petőfi Sándor sajátkezű fejegyzéseinek birtokosa volt, és a festmények között akad egy olyan Picasso-alkotás is (ld. nyitóképünket, forrás: fradi.hu), amelyet a világhírű festő a Ferencvárosnak dedikált (ebből arra lehet következtetni, hogy Dalnoki nem lehetett teljesen elveszett ember aktív futballista korában sem). 

Ez a kiállítás is jól jelzi, hogy azért a futballista sem az a típusú ember, aki nem foglalkozik semmi mással, csak a labdával. Mindez az 1932-ben született Dalnokira különösen érvényes lehetett. „Apám a hat pestújhelyi pék közül a leghíresebb volt – mondta visszaemlékezésében a legendás játékos és edző (Nánási László szövege hamarosan megjelenik a kerület díszpolgárairól szóló könyvben – R.L.). – Az utca végében akkoriban csak búza- és kukoricaföldek voltak, oda jártunk focizni. A pestújhelyi iskolában Antall József az osztálytársam volt. Nagyon jó viszonyban voltunk a Lövey családdal, a helyi orvos családjával.” (Idővel mindhárman, dr. Antall József, Dalnoki Jenő és dr. Lövey József is a XV. kerület díszpolgárai lettek.)

Édesapja már korán munkára fogta. Reggelente kerékpáron széthordta a friss pékárut, majd elment az iskolába. Tanítás után a fiúkkal fociztak, ott rúgták a labdát, ahol ma Újpalota toronyházai emelkednek. Ezt a labdát persze még rongydarabokból gyúrták össze. Édesanyja, Nagy Teréz, aki pestújhelyi lány volt, nagyon féltette a fiát a háború, a bombázások miatt, ezért vidékre küldte őt. Dalnoki Jenő Nyergesújfalura került a szaléziakhoz, bentlakásos intézetbe. Szabadidejében itt is a legszívesebben focizott. Kemény mérkőzéseket vívtak a jutalom, a zsíros kenyér reményében, a nagydíj a házi főzésű szilvalekvár volt. Az egyházi gimnáziumok államosítása után visszajött Pestre, a Városliget melletti Szent István Gimnáziumba járt. Ezekre az időkre így gondol: „A ligetben rengeteget fociztunk, és el kell ismerni, emiatt sokszor az órákról is hiányoztunk.”

Az aktív Dalnoki

1952-ben az akkor formálódó Aranycsapattal a helsinki olimpián aranyérmes lett. Erről az időszakról Dalnoki ekképp beszélt: „Amikor hazajöttünk az olimpiáról, engem is behívatott Farkas Mihály, a korszak rettegett minisztere. Felszólított, hogy lépjek át a Honvédba. Megtagadtam. Mire a következő éjszakán eljöttek a lakásomra, megbilincseltek és bevittek katonának. Ez volt Farkas Mihály válasza, holott a kihallgatásnál kijelentette, hogy akceptálja, ha valaki kitart szeretett klubja mellett. Én pedig a Fradiban nevelkedtem, onnan indultam és az életben soha egyetlen percet más egyesületben nem játszottam!”

Megnyitó a Bodó Galériában

Dalnoki utoljára 1966-ban Ózdon játszott a Fradiban, harmincnégy évesen. Játékosként kétszer volt magyar bajnok, egyszer MNK-győztes, 1963-ban VVK-elődöntős, 1965-ben VVK-győztes. A helsinki aranyérem mellett Rómában olimpiai bronzérmes lett, 1959–60-ban nyolcszoros olimpiai válogatott, tizennégy alkalommal pedig magyar válogatott volt. Összesen 439 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, ebből 283 bajnoki, 132 nemzetközi, 24 pedig egyéb hazai díjmérkőzés volt. Az évek során 21 gólt rúgott, amelyeket főleg tizenegyesek rúgásával szerzett, hiszen szinte mindig balhátvédként szerepelt. 2006-ban hunyt el. 

A kiállítás a Bodó Galériában november 6-tól 14-éig tekinthető meg, az aukcióra november 15-én este hatkor kerül sor. (PP, Rab László, 2018. november 7.)

Korábbi cikkünk Dalnokiról: Vagy a labda, vagy a baba