Egy régi mondat gazdájának nyomába eredtünk. Az Újpalotai Szabadidő Központ 25 éves népművelőjének pár másodperc jutott egy korabeli kis színesben. A Filmhíradót nagy filmek előtt játszották a mozikban 1978-ban. Scsurecz Júliát az egyhetes majális alkalmából, a „tetőkoncert” idején szólaltatták meg. Nemrég mi is elővettük ezt az archív felvételt.
Utána a fejünkbe vettük, hogy megkeressük az ifjú népművelőt, és kifaggatjuk arról, mi történt rövidke „szereplése” után. Scsurecz Júliával (akinek a filmhíradósok elírták a nevét), öt gyermek édesanyjával, egy fiúunoka nagymamájával 39 évvel a filmesek újpalotai kiruccanása után találkozhattunk.
– A gyerekektől kiteljesedett az életem – mondta a 63 éves korában nyugdíjba vonult Scsurecz Júlia. – Nem lettem ugyan hős anya, de nem cserélném el a családot a karrierrel. Azt mondom, mint Konrád György: a fő művem az öt gyerekem.
A négy évtizeddel ezelőtti tetőkoncertről tudni kell, hogy kényszerűségből találták ki Péterfi Ferivel, akivel együtt dolgoztak az USZIK (Újpalotai Szabadidő Központ) megalakításán. A Csokonai Művelődési Központ igazgatója, Török Virág támogatta az ötletelő fiatal népművelőket (a filmjelenetben látható Szabó András klubvezető volt Rákospalotán), a szabadidőközpont vezetője, Péterfi pedig olykor az ütközéseket is vállalta.
(A teljes beszélgetés a Periszkóp Palotán youtube-csatornáján nézhető és hallgatható meg.)
– Akkor még semmi nem volt Újpalotán az emeletes házakon kívül – idézte fel a hőskort Scsurecz „Juli” -, nem volt könyvtár és uszoda, az irodánkat is az egyik „lábas” ház aljában alakítottuk ki. Ott szerveztük a szabadtéri programokat.
Az ifjú hölgy az amatőr színházi mozgalomból érkezett a kultúra világába – az egri főiskolán végzett népművelés-pedagógia szakon -, egy időben a Metró Színpadon játszott. Az utolsó darab, amiben fellépett, egy Calderon-darab volt. Jövendőbelije, Takács Ferenc a H.U.R.K.A. Színpad vezetője-rendezője volt, az ifjú pár gyakran ellátogatott az Utcaszínház előadásaira. (A férj és családapa ma a Budapesti Autonóm Gyülekezet lelkésze.)
– Tartom a kapcsolatot a régi kollégákkal – mondta Scsurecz Júlia -, Jobbágy Mari férje, Kelemen Árpád lett később a szabadidőközpont vezetője. Péterfi Feri pedig, akinek az orrára koppintottak azért, mert meghívtunk egy szociológust, aki a szegénységről beszélt – ami, ugye, nem lehetett a szocialista Magyarországon – ma a Civil Rádió egyik vezetője. A lényeg, hogy tudunk egymásról.
Scsurecz Júlia arról is beszélt, nem volt annyira egyedi az a döntése, hogy ha már nem tudott menni a bölcsészkarra vagy a színművészetire, a kor avantgárd „gyűjtőszakmáját”, a népművelést választotta. Sokan cselekedtek akkoriban ugyanígy. A munkáját élvezte, mellette kis színeseket írt a Pesti Műsorban, de nem volt elég belső késztetése arra, hogy új szakmát válasszon magának. Az újságírói álmokat végül középső gyermeke, a Prima Primissima-díjas S. Takács András váltotta valóra, aki munkatársával és feleségével, Cseke Eszterrel a nagy hatású On The Spot című dokumentumsorozatot készítette. Bori lánya közgazdász, Marci bölcsész lett, Bálint vízilabdázik, a Vasas örökös bajnoka, ötször nyert magyar bajnokságot. A legkisebb leány, Dóra fitneszben és wellness-ben utazik.
Júlia Újpalotán 1980-ig dolgozott, utána megszülettek az ikergyerekek, és visszament ugyan a munkahelyére, de aztán jött a többi gyerek. Főállású anya lett, később igen nehezen tudott visszakeveredni a munka világába. Dolgozott egy ideig az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalban és a Szociális Minisztériumban is.
– Szeretettel gondolok a régi újpalotai időkre – mondta a Periszkópnak az egykori népművelő. – Jó csapat voltunk, tele energiákkal. A kis filmet már többször láttam. Örülök neki, hogy felvillan általa egy pillanat az ifjúságunkból. (Rab László)
Leave A Comment
You must be logged in to post a comment.
2 hozzászólás
A több ezer örömünnepet tapsolók között én is ott lehettem, eltelt az idő – sajnos. Azt akkor még nem sejtettük, hogy diktatúrában élünk. Azt éreztük, hogy ezt értünk szervezték, az ott élő lakóparki polgárokért. Az elvtársak valamilyen szinten tudták mi kell, mi az igénye az itt élőknek! Ott mindenki boldog volt. A mai hangulatban ennek a megismétlése botrányba fulladna ….közpénz pazarlás lenne, a közöny fogadná, milliókért lennének hajlandók a művészek ilyen mutatványra. Nincs a kúltúra szervezőkben e nagy munkára energia stb. Marad ez a szép emlék.