Országszerte ismét megszervezik az ingyenes „hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait a mentők napján – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Kerületünkben ebből az alkalomból a Rákospalotai mentőállomás (Őrjárat utca 1-5.) nyitja meg kapuit a lakosok előtt. A rendezvény keretében május 10-én 8–14 óra között várják az érdeklődőket, akiket megtanítanak: a riasztó tünetek felismerésére, a mentőhívás szabályaira, az alapszintű újraélesztés megkezdésére és folyamatára a mentő kiérkezéséig. Mindemellett amennyiben a betegellátás megengedi a mentőautóik felszerelését is megmutatják az egészségügyi szakemberek.
Május 10-én, a magyarországi életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 74. évfordulóján a mentők napját ünnepelik. 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, amely Európa egyik első mentőszervezete volt.
A magyar mentőszolgálat sok szempontból ma is különleges értékeket hordoz, országosan egységes működése világviszonylatban is egyedülálló. Az elmúlt időszak a mentőket különösen nagy erőpróba elé állította: tavaly több mint 1 millió 250 ezer mentőfeladatot végeztek, 116 ezer koronavírus-beteget vittek kórházba és több mint 1,3 millió járványügyi mintavételt szerveztek meg, illetve hajtottak végre – jelezte a OMSZ. A sikeres helytállás a 8500 mentődolgozó felkészültségének és elhivatottságának, valamint a társadalom támogató összefogásának is köszönhető, hiszen a járvánnyal kapcsolatos pluszfeladatok ellátását országszerte önkéntesek is segítették.
A közlemény szerint a Mentők Napja alkalmából a legkiválóbb mentődolgozók elismerést kapnak, a lakosság számára pedig országszerte ismét megszervezik az ingyenes „hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait. Az ünnepi hősképzés részleteiről az OMSZ honlapján, illetve az ÉletMentő Applikáció chatbotjából (Hősképzés) is lehet tájékozódni.
Comments are closed.