Kóbor János emlékére: Omega dalok a Városligeti Műjégpályán

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Életének 79. évében meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja – tudatta a zenekar a közösségi oldalán.

A magyar könnyűzenei élet meghatározó alakját hétfőn érte a halál. Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten, a műszaki egyetemen építészmérnök diplomát szerzett. Az 1962-ben alakult Omega együttes énekese, frontembere volt.  Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Petróleumlámpa vagy a Gyöngyhajú lány.  Kóbor János 1987-ben Liszt-díjat kapott, 1998-ban a Magyar Köztársaság tiszti keresztjével tüntették ki. 2013-ban az Omega együttes tagjaként megosztva Kossuth-díjat kapott – írja az MTI.

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Képtelenség lenne felsorolni, mit adott Kóbor és az Omega a kultúránknak, mekkora hatással voltak a dalai generációk életére és Magyarország egészére, sőt messze a határokon túl is. Benkő László, Mihály Tamás, Laux József és Somló Tamás után Mecky is Gammapolis színpadán zenél tovább. Isten nyugosztalja! 

Emlékére a Városligeti Műjégpályán ma délutántól az Omega dalai fognak szólni”.

 

Comments are closed.