Az előválasztáson győztes ellenzéki képviselőjelölt, Barkóczi Balázs karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtést kezdeményezett, a Demokratikus Koalíció politikusa péntekenként 10 és 12 között fogadja a rászoruló családoknak szánt felajánlásokat az újpalotai vásárcsarnokkal szembeni placcon. November 5-én szervezték az első gyűjtést. Miközben a polgárok cukrot, lisztet, olajat, üdítőt és édességet hoztak a helyszínre, alkalmunk volt arra, hogy Barkóczi akciójának izgalmasabb pillanataira rálássunk.
A gyűjtés – melynek végén a tartós élelmiszert a Carlos Pevez vezette Családok Átmeneti Otthonának lakói és a Baptista Szeretetszolgálat szegényei kapják meg – jó alkalom a találkozásra, beszélgetésre is. Ehhez az kell, hogy jelen legyen a helyszínen a fiatalabb generációt képviselő Mihály Gergő, a korábbi ifjúsági polgármester és Hajdu László országgyűlési képviselő, aki az akcióra érkező 80-85 éves hölgyeket és urakat következetesen fiatalembernek és fiatalasszonynak nevezte. S miközben jót derültünk egy újpalotai hölgy Barkóczinak szánt szavain („élve sokkal jobb, mint a tévében”), Hajduval a szegénységről beszélgettünk. Nem az elvont szegénységről általában, hanem arról, hogy milyen volt ez a gyerekkorában, s meglátása szerint milyen ma.
Az 1947-es születésű politikus a sarkadi járásbéli Okányban egy tanyán nőtt föl, tizenegy éves volt, amikor meghalt az édesapja. A három fiútestvér közül ő volt a legidősebb, nyaranta gyerekként a cséplőgépen dolgozott, a fizetséget terményben (búzában, zabban) adták, édesanyja takarított az iskolában és harangozott a templomban. Nem éltek nyomasztó szegénységben, mert voltak a ház körül tyúkok, libák és más állatok, de még véletlenül sem vásároltak hitelre. – Egyformán nem volt senkinek semmije – mondta Hajdu –, ami viszont jellemző volt, az a szomszédainkkal való szoros együttműködés. Kaptuk és adtuk a kóstolót disznóvágás idején, és a férfiak olyankor is lóra pattantak, amikor vésztői dinnyetolvaj tűnt föl a környékben. Békés megyében vagyunk, voltak ott betyáros csihipuhik is. De az ajtónkon még zár se volt, nem volt félnivalónk. Szegények voltunk, de nem tartoztunk senkinek. Amink volt, azt kellett beosztani.
A mai szegénységnek ezzel szemben az adósság, a tartozás a jellemzője, jegyezte meg Hajdu, akit nem kell a kerületben bemutatni, hiszen 14 éven át volt a kerület polgármestere. Akit Hajdu László nem ismer, az voltaképpen nem is létezik. Erre lehetett következtetni azokból a párbeszédekből, amelyeket a volt polgármester az utcán állva lefolytatott. Nem esett egy árva szó sem a politikáról, sokkal inkább arról, hogy sikerült-e rendezni ezt vagy azt a kérdést egy-egy hivatalban. Egy idős úr arról beszélt, hogy egykor műszerészként egymilliméteres lyukakat fúrt, iszonyúan jó szem kellett hozzá. Aztán újra visszatértünk eredeti témánkhoz. A mai szegénység központi eleme a kiszolgáltatottság – jegyezte meg a politikus. A lakótelepi lakását egy-egy hiteltartozás miatt elvesztő embernek nincs arra lehetősége, hogy növekvő adósságát ledolgozza, megoldja. Hengergeti maga előtt a gondokat. A nagyvárosban munka nélkül maradó ember tartalékai olykor csak egy-két hétre elegendők, ami eléggé drámai. A mai szegénység leginkább abban különbözik a régitől, hogy nyomasztóbb, tele van felszólításokkal, fizetési meghagyásokkal, és nehezebben lehet leküzdeni. És ami a legriasztóbb, hogy nincs a szegények között szolidaritás, a pénz ugyanis mindenkinek elveszi az arányérzékét.
Oldott hangulatban beszélgettünk, miközben gyűltek Barkóczi Balázs akcióján az élelmiszeradományok. Volt, aki csak jelképes formában fejezte ki együttérzését azokkal az ismeretlen szegényekkel, akikhez majd az olcsó élelmiszerek eljutnak.
Fotó: XVMÉDIA, Vargosz
Comments are closed.
