Kiszabadult Újpalota!

Átlagos olvasási idő: 2 perc

2021. október 27. fontos dátum a kerület életében. Aznap 17 órakor ugyanis átadták a városrész legfontosabb útvonalát, a Drégelyvár utca Csömöri úti felüljárót. A felüljáró, amely közel másfél évig volt zárva a forgalom elől (kizárólag csak a buszok közlekedhettek rajta), a XV. kerület legfőbb kijárata a Belváros felé. A felújítás miatt az autósoknak kerülniük kellett, és a leszűkült lehetőségek miatt araszolniuk, ha a városba akartak bejutni. 

Ma a buszok után az autósok is visszakaphatják a felüljárót – mondta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az átadóünnepségen. – A próbaterhelések azt igazolták, hogy biztonságosan használható a híd. Apró munkák még akadnak, de ezek már a forgalom mellett is elvégezhetők. 

Az Újpalotát Zuglóval összekötő felüljáró a hetvenes években épült, az első tervek 2014-ben készültek a felújításáról, ám a közbeszerzés után csak 2019-ben kötöttek szerződést a vállalkozóval. Az engedélyek beszerzését és az építési munkák előkészítését követően 2020 áprilisában derült ki, hogy a felüljáró rosszabb állapotban van, mint amilyennek látszik. Azaz nemcsak a pályaszerkezet szorult rekonstrukcióra, hanem a tartószerkezet is.

Két lehetőség volt az önkormányzat előtt – folytatta a főpolgármester-helyettes –, vagy lebontatjuk a hidat, és újat építünk helyette, amely rendkívül hosszú időt vett volna igénybe, vagy pedig átalakítjuk az eredeti terveket, és megpróbáljuk 15 évvel meghosszabbítani a felüljáró életét. Mi ez utóbbit választottuk, és most ennek a munkának a végéhez érkeztünk.

Tüttő Kata elmondta: a főváros birtokában több mint 300 híd és felüljáró van, ezek közül pedig legalább száz szorul sürgős beavatkozásra. A Lánchíd felújítása már elkezdődött, de ugyanez vár majd a Petőfi és az Árpád-hídra, valamint a Flórián téri felüljáróra is. 

A kormány mindössze az iparűzési adó egy részét hagyta az önkormányzati kasszákban, amely bevétel nem elég az utak, hidak, felüljárók felújítására. Gyakorlatilag a rendelkezésre álló összeg a közösségi közlekedés fenntartására sem elegendő, de bízzunk benne, hogy előbb-utóbb változás lesz ebben.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Cserdiné Németh Angéla kerületi polgármester elsőként a lakosságnak köszönte meg, hogy türelemmel viselte a másfél éves kellemetlenséget. 

Ez a felüljáró azt is bizonyítja, hogy jól működik a kerület és a főváros közötti együttműködés. Az elmúlt időszakban több fontos beruházás is elkészült, az M3 kivezető mellett megépült a hiányzó zajvédőfal, a Deák utca megújult, a Rákos úti szakrendelőben az új CT-berendezésnek köszönhetően jelentősen csökkent a vizsgálat várakozási ideje, illetve most ennek a fontos hídnak a felújítása is befejeződött. Korábban ilyen komoly beruházások nem zajlottak a kerületben, és nem szeretnénk megállni, a mai napon a Fővárosi Közgyűlés 1,3 milliárd forint többletforrást különített el a Zsókavár utca és az Erdőkerülő utca felújítására, amely 2022-ben vagy 2023-ban valósulhat meg. 

Horváth Csaba zuglói polgármester szerint a 4-es metró hiányzó szakasza miatt ez a felüljáró a legfontosabb ütőér a két kerület között. Ugyanakkor nem szabad lemondani a metróvonal Újpalotáig történő meghosszabbításáról sem, mert az tovább csökkenthetné a felüljáró leterheltségét.  

A bruttó 1,5 milliárd forintból felújított felüljáró október 27-én 17 órától tehát ismét járható, így kijelenthetjük, hogy „Újpalota kiszabadult a közel másfél éves fogságból.”

 

Comments are closed.