A temetkezési kultúrában régi hagyomány, hogy csodálatos virágkölteményekkel rójuk le kegyeletünket az elhunyt előtt. Honnan ered ez szokás? Ezúttal erre kerestük a választ.
Már az ókorban elterjedt, hogy a halottak sírjára búcsúztatáskor virágot helyeztek, virágokkal kísérték utolsó útjára az elhunytat. A sumérok gyékénybe tekerték a halottakat, míg az egyiptomiak lombokkal, ágakkal, virágfüzérekkel díszített kocsin vagy kézi katafalkon kísérték az elhunytat a sírig.
Fotó: XV Média, Nagy Botond
A görögök fontak először temetési koszorút mirtuszból, a gyermekek sírjára pedig örökzöldekből. A koszorú mellett népszerű lett a liliom is, mint a tisztaság és az ártatlanság jelképe. A kegyeleti díszítés hagyománya a Római Birodalom idején bontakozott ki, a virágok termesztésére kertészeteket hoztak létre. A koszorúkészítés szabályait Festus írásba is foglalta.
A középkorban azonban a temetési virágok, koszorúk szinte teljesen eltűntek a világi szertartásból. Az egyetlen hely, amit virágokkal díszítettek a templomok voltak. A középkor után azonban újra teret hódítottak a növénykompozíciók, és az emberek egyre pompásabb módon vettek búcsút az elhunytaktól.
Az 1800-as évek közepére kialakultak a ma is használt, gyászszalaggal átkötött temetési koszorúk. A Magyar Néprajzi Lexikonban a hazai temetkezési szokásokról azt is megtudjuk, hogy a kegyeleti díszek esetén milyen nagy szerepe van a virágok szimbolikának is, a sokszínű tarkaság például az élet diadalát jelképezi a halál felett.
Comments are closed.
