Szabó T. Anna költőként és műfordítóként vált ismertté, de most megjelent Határ című novelláskötetében prózaíróként is ugyanazt a megszokott igényességet, nyelvi leleményességet, érzékenységet és erőt sugározza a kötetben.
Ezek az írások sokféle témát lefednek, de egy mindegyikben közös: keresi, megtalálja és átlépi a külső és belső határait. Ezek a határok különbözőek, lehetnek akár térben és akár időben. Megjelennek például országhatárok, mint amikor Szabó T. Anna a ’80-as évek végén Romániából Magyarországra költözött. A kisebbségi lét fájdalmát és félelmét érzékeltetni tudja egy-egy rövid történettel. Érezhető, hogy gyerekkorában az iskolaterem takarítása közben meghallgatott József Attila-vers mennyire mást jelentett neki abban a kontextusban.
A pesti nagynéni életét annak hátrahagyott tárgyain keresztül látja, itt a szeretet viszi át a nem látható határokon. A kötet közepe táján belső utazás kezdődik – az emlékekből, élményekből, ősi érzésekből szinte versként peregnek a mondatok, igazi kitárulkozás, mintha a lelki határait lépné át a szerző.
A történetek érezhetően saját élményekből születtek, éppen ezért ennyire erősek ezek a novellák. „Egy írónak újra meg újra meg kell próbálnia igazat mondani. Ez a legeslegnehezebb az írásban, a lecsupaszító őszinteség. Hiába a szerep, hiába a jelmez, mert a szó mi vagyunk. Egy jó mondat nem tud hazudni.”
Egy jó író sem tud hazudni.
(Szabó T. Anna: Határ; Magvető, 2018; 2999 Ft)
Comments are closed.
