Nyáry Krisztián új irodalmi műfajt teremtett. Az egyik közösségi hálón rövid történeteket kezdett publikálni híres irodalmárok ismert vagy kevésbé ismert szerelmi ügyeiről. Rövid időn belül harmincezres olvasótáborra tett szert az interneten, a hatalmas sikerrel egyértelművé vált, hogy az írásokból könyvet kell szerkeszteni. Az első kötet után megjelent a második is.
A könyvek összeállításával Nyáry Krisztián célja az volt, hogy minél többen kapjanak kedvet az olvasáshoz. Az Így szerettek ők című könyvek eladott példányszáma mutatja a sikert, és még számos kitüntetés is, például a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Fitz József-könyvdíja vagy a 20. Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díja, az oktatást legjobban segítő könyv kategóriában.
A könyvet egyedülállóvá teszi, hogy egy-egy főhős történeténél bemutatja az érintett kortársakat és a történelmi eseményeket is. Megtudhatjuk, hogy amikor Rejtő Jenő már ismert volt és jól keresett, a Japán Kávéházban végigrendelte az étlapot a fiatal József Attilának. Vagy amikor Füst Milán, elhagyta szerelmét, Jaulusz Erzsébetet, az elhagyott Erzsi Karinthyné Böhm Arankától kérdezte, kit vett el feleségül Füst.
A szerző eredetileg nem tankönyvet akart írni, de mégis sokan annak tekintik a művet. Van, aki tanulni akar belőle, van aki kíváncsiságát elégíti ki amikor olvassa a legnagyobb magyar művészek történeteit. A bemutatott szerzőkön keresztül pedig eljuthat az eredeti művekhez is – mi lehet ennél nagyobb boldogság egy bibliofilnek?
(Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2, Corvina Kiadó 2013, 4500 Ft)
Comments are closed.