Banki percek – új műsor az XVTV-n

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Pénzügyekkel kapcsolatos új műsor indul az XV TV-n. Az első adás július 25-én kedden este 7 órakor lesz látható.

forint

A műsor azért készül, hogy elmélyítse a lakosság pénzügyi tudatosságát. Ugyanakkor a készítők azt is fontosnak tartják, hogy kifejezetten helyieknek, helyiekről szóljon, éppen ezért egy kerületi pénzintézeten keresztül, az itt élők problémáival, lehetőségeivel foglalkozik a sorozat.
Eddig az első négy adás készült el. Az elsőben szó lesz a bankról, a bankolásról, arról, hogy napjainkban már elképzelhetetlen a mindennapi élet a banki ügyletek nélkül.
A következő adásokban bemutatják, hogyan fejleszthető hitelből – jól átgondoltan, tanácsadó segítségét igénybe véve – egy-egy helyi vállalkozás. Téma lesz még többek mellett a társasházak hitelfelvételéről is, ami a többmilliós társasházi felújítások pénzügyi lehetőségei­ben segít majd eligazodni.
A műsor havonta lesz látható a képernyőn. A szerkesztők arra törekedtek, hogy röviden, közérthetően, figyelemfelkeltő módon, a lényeget összefoglalva készítsék el ezeket a mindenki számára fontos és hasznos néhány perces információ­blokkokat.

Comments are closed.