Mi lehet csodálatosabb, mint amikor egy költő és egy képzőművész Olaszországot járja végig a nászútján? Halasi Zoltán Bella Italia című verseskötete, ami az 1980-as utazást idézi fel, a Magvető Kiadó Időmérték című sorozatában jelent meg. Többet kapunk egy egyszerű verseskötetnél, mert olvasható memoárként, útikönyvként vagy akár ókori és kortárs történelmi kötetként – mindezt tökéletes időmértékes verseléssel.
„Kedvencem ez volt mindig, a román kor,
félig antik és még befejezetlen,
szörnyeiből érti magát az ember,
istennek széles vállú házat épít,
nyers erejét a legendákból szívja.”
A Firenze II. című versrészlet szépen tükrözi az egész kötet hangulatát. Ahogy egyik városból kísérjük a másikba a házaspárt, feltárul előttünk a két művész kapcsolata, azzal a többlettel, ahogy a költő visszatekint a mából, és jelenlegi tudásával értékeli a múltat.
Mert a múlt mindenhol ott van, a pompeji romoktól a középkoron át Szerb Antal XX. századáig, csak az a kérdés, melyik részét vetíti elénk. A pár összecsiszolódása néha szikrát vet, de pontosan ez az, ami feléleszti a kapcsolatukat, és hazafelé a vonatúton már bennük ég a „titkos közös tűz”.
Halasi Zoltán irodalmi pályafutása nem szokványos úton halad, 1989-ig csak a fordításai jelentek meg, 1990-ben kezdte verseit publikálni. Azóta rendszeresen ír esszéket és kritikákat is, de nem lett hűtlen a költészethez sem, amit ez a kötet is bizonyít.
(Halasi Zoltán: Bella Italia; Magvető, 2016; 1990 Ft)
Comments are closed.
