Vannak olyan regények, amelyek nagyon hatásosan kezdődnek. Joanna Bator Szinte éjsötét című könyve ilyen, annyira magával ragad a történet, hogy szinte képtelenség letenni. Az írónő harmadik magyarul megjelent művének főhőse Alicja, újságíróként dolgozik, és legújabb feladata kapcsán, eltűnt gyerekek után nyomozva tér vissza szülővárosába, Walbrzychba. Édesapja, a helyi vár amatőr kincsvadásza 15 évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta nem járt itt, de a múlt nehéz örökségét folyamatosan vitte magával, úgy, hogy sokszor tudatában sem volt.
A városban különös dolgok történnek, háziállatokat gyilkolnak, feltűnik egy önjelölt próféta követőivel és gyerekek tűnnek el. „Páncélos Alicja”, ahogy az újságnál hívják, elkezdi felgöngyölíteni a történetet. Ahogy követi a nyomokat, megismeri saját családja múltját is. Súlyos titkok, elrejtett és elfeledett tragédiák derülnek ki, magyarázatot adva a jelenre is. Rég halott nővére, akivel elválaszthatatlanok voltak gyerekkorukban, macskafalóknak hívta a megtestesült rosszakat. Ezek a titokzatos lények ismét feltűntek, és az ellenük való harcban a macsaknénék segítenek.
A mesteri történetszövés és jellemábrázolás mellett a regény különleges, sokszor misztikus hangulatát kell kiemelni: mintha a lengyel Twin Peaksben járnánk. A végső összecsapás után helyreáll az egyensúly a városban és Alicjánál is. A gonoszok mindig jelen vannak a világban, lehetnek nácik, orosz katonák, zavart elméjűek, pedofilek vagy csalók – egy a fontos, hogy a macskanénék is ott legyenek, ha szükség van rájuk.
(Joanna Bator: Szinte éjsötét; Magvető, 2016; 3990 Ft)
Comments are closed.
