A pesti belvárosi értelmiség (a „Márciusi ifjak” Petőfitől származik; többféle kör sokféle gondolkodású alakját kell beleképzelnünk) jókor, s jó helyen csatlakozott a történelmi események forgatagához. Az ellenzéki (azaz nem császárhű, még inkább köztársaságot akaró) fiatalok eredetileg reformlakomát terveztek. Méghozzá március 19-ére, vasárnapra. Merthogy hetivásár volt Pesten. A bankettet gondosan előkészítették, ebben Petőfi és Irányi Dániel jeleskedett (Irányi 26 éves, ügyvéd, az Ellenzéki Kör tagja, 1848-ban igazságügy-minisztériumi titkár, később pesti kormánybiztos. Párizsba emigrál, 1866-ban Kossuth küldötte Bismarcknál. A kiegyezés után a 48-as, majd a Függetlenségi Párt elnöke.)
Már összeállt a 12 pont, Petőfi is elkészült a Nemzeti dallal. Ha a tankönyvekben az áll, hogy 15-én Landerernél „írta”, ez azt jelenti, hogy biztonsági okokból nem vitte magával a kéziratot. Majd bolond lett volna elkapatni vele magát az utcán! Mely utca természetesen tele volt császári besúgókkal.
Tudunk más versekről is, amelyek nyilvánosságra kerülésével március elején óvakodni kellett. A Dicsőséges nagyurak például szabályos szamizdatként keringett a pesti utcán, miközben előzőleg nem aratott tetszést a Pilvaxban. Jókai például azt javasolta: égessék el. Mert parasztfelkelést vizionált (magyarul szidta a grófokat), s ettől a mégoly radikális képviselők is úgy féltek, mint ördög a tömjénfüsttől.
(A Dicsőséges nagyurak népszerű volt családunk körében is, ennek igazolására álljon itt házigyerekünk szavalata.)
https://youtu.be/COT-197UJ64
Kossuth március 3-i felirati beszédével, melynek megszületésében közrejátszott a párizsi forradalom Pozsonyba eljutó híre, Bécsben nagy népszerűségre tett szert. A javaslatban szerepelnek mindazok a követelések (közös teherviselés, esküdtszék, népképviseleti egyenlőség, az „évenkénti országgyűlés Pesten”), amelyek az 1847-es Ellenzéki Nyilatkozat gerincét adták, s természetesen visszaköszönnek a 12 pontban is. A felirati javaslatot a főrendi tábla március 14-én, a 13-i bécsi forradalom kitörése és Metternich bukása után fogadta el. Felgyorsultak az események. Nem lehetett tovább Pesten sem tétlenkedni.
Próbáljuk regényesebbre venni a figurát. Jókai is ezt a módszert választotta, nem kevés sikerrel. Miközben zavarba ejtő módon A kőszívű ember fiaiból kifelejtette a pesti forradalmat, pedig személyesen részt vett benne. Helyette a bécsi eseményeket exponálja. Máig rejtély. Valaki igazán megfejthetné már.
Elvileg semmi sem indokolja, hogy pont akkor kezdődjenek petíciós fölvonulások Pesten, amikor a reformok ügye új szakaszba léphet. Erre a hatóságok sem számítanak, a reformbankettet 19-ére hirdették, a pesti titkosrendőrök békésen szunyókálnak. A Helytartótanács sem érzi indokoltnak, hogy a Károlyi-laktanyában állomásozó csapatokat riadóztassa. Bécs után inkább óvatosan kivár.
Szerda van, esik az eső, Pest álmosan ébred. Petőfi Dohány utcai, Jókaival közösen bérelt lakásából néhányan elindulnak a Pilvaxba, hogy ott tíz óra körül fölolvassák a 12 pontot, és Petőfi elszavalja a Nemzeti dalt. A folytatás közismert, bár a nap pontos kronológiáján jó ideje vitáznak a történészek.
A Nemzeti Múzeum kertjében már nagy a tömeg. A visszaemlékezők 2 és 50 ezer közötti sokaságról közölnek adatokat, utóbbi aggályos, mert Pesten és Budán akkoriban alig több mint százezren laknak. A pesti városházán több képviselő „átáll” – de Budára elfelejtik átvinni a 12 pontot, pedig az: külön város. Nincs hatósági föllépés. Másnap már a nemzetőrséget szervezik. „Mi valánk a legelsők, kik tenni mertünk a honért”, írja Petőfi A márciusi ifjak című versben. Ami Kossuthot vagy a Dicsőséges nagyurakban a „szemétre való” főrendeket (Széchenyit, Eötvöst, Batthyányt is) figyelembe véve enyhe túlzás. Petőfi is tompít aztán valamelyest a bosszú kemény hangján: „Hanem mégse!… atyafiak, / Megálljunk! / Legyünk jobbak, nemesebbek / Őnáluk…”
Győz tehát a vértelen forradalom. Nem Kossuth akarata ellenére, de nem feltétlenül a szája íze szerint. S miközben Bécsben előkészíti az alkotmányos „rendszerváltást”, Pesten az a szikrázó nyelvű poéta aratja le a babért, akit Kossuth, nem céljai és radikalizmusa, hanem minden bizonnyal a modora és a kiállása miatt nem kedvel. Akit csak „egy poétának” tekint. Aki május 12-én már úgy fogalmaz a Batthyány-kormányról: „Én e minisztériumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám.” Aki 1848 nyarán szégyenszemre megbukik a követválasztáson. Aki összeakasztja a bajuszt Klapkával, Mészáros Lázárral, Vörösmartyval. Akit több nyelven köröznek, mielőtt Erdélybe indul Egressy Gáborral, a színészből lett szegedi kormánybiztossal (Szörényi László közlése). A romantikus verzió szerint azért, hogy megóvják. A valóságban azért, hogy felkössék. S akit érdemei elismerése mellett (őrnagyként) a magyarul nem beszélő, senkivel soha összeveszni nem tudó, 55 éves Bem „apó” mellé deponálnak. S temetik végül jeltelen sírba a segesvári csatatéren.
Van ennek a mi kokárdás, piros-fehér-zöld márciusunknak néhány meghökkentő mellékszála. A 11. pont például így szól: „A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.” Petőfiék körének szüksége volt látványos mentőakcióra. Ezért szabadították ki börtönéből a sajtóvétségért elítélt Táncsics Mihályt (akiről Petőfi utóbb szintén igen csúnyán nyilatkozott). Az a helyzet, hogy az esős márciusi szerdán mindössze két politikai fogoly kiszabadítására lett volna lehetőség. Táncsicson kívül egy román forradalmárt, bizonyos Eftimie Murgut tartottak fogva szervezkedés miatt (az önálló Bánságért és a független román ortodox egyházért küzdött). De az 1845 óta raboskodó Murguról a hevült ifjak teljesen megfeledkeztek. Csak április 8-án, a pesti román fiatalok tüntetése után engedték szabadon.
A másik talány Petőfi kérészéletű politikai karrierje. Hogy lehet az, hogy elérkezik a 25 esztendős Petőfi nagy napja 1848. március 15-én, ám a júniusi követválasztáson majdhogynem vasvillával kergetik el Szabadszállásról? („Az istenért, távozzék el tüstént, ebben a szempillantásban, mert mindjárt agyon verik. Tegnapelőtt majd éjfélig tartottak népgyülést ön ellen a kaputosok, s a népet felbőszitették. A pap, kinek fia akar követ lenni, azt mondta: mihelyt bejön ön a városba, azonnal félre vereti a harangokat. Távozzék, ha élete kedves!”)
Ha beleolvasunk Petőfi suta kiáltványába, melyet megválasztása reményében övéihez, a „kis-kunokhoz” intézett, azt látjuk, hogy súlyos kampánystratégiai hibákat követett el. Három hónappal azután, hogy kirobbantotta Pesten a forradalmat! Csak nem az történt, hogy a sajtószabadság megvívása és a cenzúra eltörlése iránt a kiskőrösi parasztság nem mutatott kellő érdeklődést? A szabadságharccal az agrárius vidékek lakossága azért rokonszenvezett, mert attól félt, hogy eltörlik az úrbéri viszonyok megszüntetésére vonatkozó törvényt. Éppen evvel is lehetett volna kampányolni. De Petőfi nem ezt tette: „Olvassátok el azokat a könyveket, amelyeket írtam, jó rakás – fogalmazott választási kiáltványában –, abból meg fogjátok látni, mennyire szerettem mindig a népet, és pártját fogtam, és küzdöttem érte.”
Na most ehhez képest a pesti forradalom előtti napok egyik „dokumentált” rémhíre az volt, hogy Petőfi 40 ezer paraszttal az oldalán elindult Bécsbe, hogy érvényt szerezzen a felsőház ellenében a nép akaratának…
Kossuth és Petőfi ellenszenvéről egy kis adalék: Frankenburg Adolf szerkesztő az Életképek terjesztésére előfizetői felhívást tett közzé 1846 decemberében, s felsorolta a „húzóneveket”: báró Eötvös József, Jókai Mór, Kossuth Lajos, Nagy Ignác, Petőfi Sándor. Ám ezután arról értesítette Petőfit, hogy Kossuth visszavonta a kéziratát, mert „nem akar egy poéta mellett figurálni”. Nem biztos, hogy így történt (Frankenburg írta a naplójában), mert ehhez képest Kossuth és Petőfi 1847 tavaszán már együtt „figurált” az Ellenzéki Párt alakuló gyűlésén. Emberileg nem bírhatták egymást. Kossuth öregkorában elismerte ugyan Petőfi költői nagyságát, de „kiállhatatlanul gyarló embernek” tartotta. Kossuth nagy szerencséjére Petőfi erre már nem tudott reagálni.
Kossuth – aki a költőknek afféle népbuzdító szerepkört szánt, toborzókörútján viszont maga is túlzó költői eszközökkel kápráztatta el hallgatóságát – 1849 márciusában így írt a pesti forradalomról feleségének a törökszentmiklósi katonai táborból: „Ti ma martius 15-két ünneplitek, mi pedig – értem seregeink – mennek a német ellen. Hogy tulajdonképpen mit ünnepelnek martius 15-kén, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, mellyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom.”
Igaz viszont az is, hogy Kossuth a levél megírása előtt három nappal az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként arról döntött, hogy a kis pesti lárma, „Mártius 15-ke, mint a magyar szabadság és függetlenség történetileg nevezetes napja” megünneplendő legyen.
***
Ui. Arról a bulvárszálról, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Zoltán nevű fia 1848. december 15-én született, most ne szóljunk. Pedig kiveri a szemünket, hogy március 15-e és a gyermek születése között napra pontosan kilenc hónap telt el. Ha az a Dohány utcai kis lakás mesélni tudna… (PP, Periszkóp Palotán, 2023. március 10.)
Comments are closed.
